üresnek és elveszettnek érzem magam

Vannak ismerőseim akiknek talán fontos vagyok, vannak barátaim. Van családom is akiknek lehet fontos vagyok, de az sem biztos.. De folyton azt érzem, hogy nem is vagyok fontos. Nem jelentek semmit. Néha megfeledkeznek rólam. Arról, hogy itt vagyok és tudják hogy ártani akarok magamnak a nap minden percében de nem hívnak fel, nem írnak és nem kérdezik meg hogy "baj van? segítsek? hogy érzed magad?".. és ha megkérdezik is inkább azt válaszolom hogy jól vagyok és témát váltok. Miért? Mert nem is érdekli őket igazából, hogy hogy érzem magam vagy hogy mit érzek és miért érzem. Mindenki olyan könnyen beszél arról hogy lépj túl, lépj túl és ne rágódj a régi dolgokon. Az egész általános iskolás évem arról szól hogy rettegtem elaludni és felkelni, menni bárhová. Elveszettnek és szomorúnak éreztem magam.. Mindenki tökéletes volt. Gazdag, szép, okos és vékony én pedig voltam a szegény, csúnya, buta és dagadt lány akibe mindenki belerúg ott ahol tud. Emlékszem mindenre. Mindennap úgy mentem be hogy élni se akartam. Ott volt védtelenül, kitéve azoknak az embereknek akik gyűlöltek engem és a végén már én is Őket. Amikor egy évfolyamtársam lelökött a buszról úgy éreztem, hogy nem csak az iskolában kell rosszul éreznem magam hanem az utcán is. Amikor az egyik osztálytársam kigúnyolt az egész osztály előtt és aztán nem engedtek ki akkor teljesen megsemmisítve éreztem magam. Ott álltam, körülöttem 28 ember és nevettek. Rajtam. Megsemmisítve éreztem magam és úgy éreztem legszívesebben megölném magam. Tudom, hogy nem is vagyok fontos senkinek. Csak úgy vagyok a világban. De még meddig?