Bűntudatom van.. Ma ettem 2 db banánt és 1 bögrés levest ami kb 380 kalória. Annyira bűntudatom van miatta. Nem kéne ennem, de éhes vagyok :(
Nem kéne ennem...
Holnap csak almát eszek
Vagy azt sem :(

Mikor értik meg az emberek, hogy nem azért vagdossa magát valaki vagy nem azért hánytatja, éhezteti magát mert ez neki jó móka.. Miért?
Bárcsak mindenki tudná hogy mennyi fájdalom van ezek mögött......(:

Gyűlölöm magam..
Az arcom
A hajam
A szám
Az orrom
És a testem..
3 napja képtelen vagyok enni. Őrülten számolom a kalóriákat és fáradt vagyok. Fázom. Úgy érzem muszáj azt mondanom mindenkinek, hogy jól vagyok.. Pedig megőrülök
Ki gondolta volna, hogy ilyen selejtes leszek? Talán akkor anya megszült volna? Nem léphetem át az 500 kalóriát. Egyre lejjebb kell menni. 500.. 400.. 300... 200. 100 és végül nulla
Ugyan így a kilókkal
40....
38
........
34
30
28
20
..............18
0

Próbáltam számolni a napokat, hogy mennyi időt bírok ki vagdosás nélkül. Nem sokat.. Pár nap. Szükségét érzem. Muszáj megvágnom magam. Nekem olyan a vagdosás mint másnak a sírás. Elfogytak a könnyeim... de a vérem nem. Túlságosan magányosnak érzem magam pedig vannak barátaim. De nem merem már elmondani senkinek sem.Nem szabad látniuk a vágásokat vagy azt, hogy rosszul érzem magam. Nekik boldognak kell engem látniuk. Vagy legalább mosolygósnak, de ez annyira fáj. Aki vagdossa magát az miért lenne bolond? Aki drogozik, alkoholista, sportol vagy cigizik az bolond? Nem.. Hát az aki vagdossa magát az miért?

Először talán 14 évesen karcoltam meg magam amikor hallottam a szüleimet veszekedni.. Úgy éreztem sokkal jobban lettem tőle, hogy végre megkarcolhattam magam. Először csak pár óráig/hétig volt piros a helyén, aztán elkezdtem pengével karcolgatni magam és éreztem hogy minden omlik szét körülöttem. Talán már szokássá vált. Nem tudom...csak azt hogy rosszul érzem magam ha csinálom és akkor is ha nem. Szomorú hogy ez segít a "boldogságban"...szomorú vagyok mindig. De mosolygok.

A múltkor találkoztam egy lánnyal, először. Azt mondta "másnak gondoltalak. olyannak aki nem mosolyog soha". Ha nem mosolyognék mindenki tudná hogy bántom magam és azt nem akarom...

Igazából az van, hogy már megint nem mentem ma be az iskolába. Nem volt kedvem az emberekhez. Úgy érzem teljesen egyedül vagyok ebben a világban. Nem volt kedvem a tanárok magyarázásához, ahhoz hogy valakivel beszéljek. Próbálom azt mutatni az embereknek, hogy minden rendben de legszívesebben egy pengével járnék iskolába és vagdosnám magam egész nap ameddig a mentő nem jön értem. Fura gondolataim vannak. Sokszor gondolkodom azon milyen lenne meghalni. Egyre többször. Eltervezem, elképzelem milyen vagyok külső szemmel. Fura és félelmetes. Kicsit mintha félnék magamtól

Ha a vágásokat látom még szomorúbb leszek. Én vagyok a család fekete báránya aki semmiben nem jó. Nem okos, nem szép, nem tudja irányítani az érzéseit, gyűlöli magát, vagdossa a testét, éhezik. Annyira szeretnék 14 éves lenni mert annyira messze van annál az életkornál az a sötét és mihaszna jövő. Félek. Mindenkit elveszítek. Próbálok mosolyogni de nehéz. Túl nehéz mert közben rettentően szenvedek és nem tudom mit csináljak, hogy végre minden jobb legyen és végre megnyugodjon a lelkem. A vágástól jobban és rosszabbul leszek. Akire meg eddig számíthattam most magamra hagyott...