Próbáltam számolni a napokat, hogy mennyi időt bírok ki vagdosás nélkül. Nem sokat.. Pár nap. Szükségét érzem. Muszáj megvágnom magam. Nekem olyan a vagdosás mint másnak a sírás. Elfogytak a könnyeim... de a vérem nem. Túlságosan magányosnak érzem magam pedig vannak barátaim. De nem merem már elmondani senkinek sem.Nem szabad látniuk a vágásokat vagy azt, hogy rosszul érzem magam. Nekik boldognak kell engem látniuk. Vagy legalább mosolygósnak, de ez annyira fáj. Aki vagdossa magát az miért lenne bolond? Aki drogozik, alkoholista, sportol vagy cigizik az bolond? Nem.. Hát az aki vagdossa magát az miért?

Először talán 14 évesen karcoltam meg magam amikor hallottam a szüleimet veszekedni.. Úgy éreztem sokkal jobban lettem tőle, hogy végre megkarcolhattam magam. Először csak pár óráig/hétig volt piros a helyén, aztán elkezdtem pengével karcolgatni magam és éreztem hogy minden omlik szét körülöttem. Talán már szokássá vált. Nem tudom...csak azt hogy rosszul érzem magam ha csinálom és akkor is ha nem. Szomorú hogy ez segít a "boldogságban"...szomorú vagyok mindig. De mosolygok.

A múltkor találkoztam egy lánnyal, először. Azt mondta "másnak gondoltalak. olyannak aki nem mosolyog soha". Ha nem mosolyognék mindenki tudná hogy bántom magam és azt nem akarom...

Igazából az van, hogy már megint nem mentem ma be az iskolába. Nem volt kedvem az emberekhez. Úgy érzem teljesen egyedül vagyok ebben a világban. Nem volt kedvem a tanárok magyarázásához, ahhoz hogy valakivel beszéljek. Próbálom azt mutatni az embereknek, hogy minden rendben de legszívesebben egy pengével járnék iskolába és vagdosnám magam egész nap ameddig a mentő nem jön értem. Fura gondolataim vannak. Sokszor gondolkodom azon milyen lenne meghalni. Egyre többször. Eltervezem, elképzelem milyen vagyok külső szemmel. Fura és félelmetes. Kicsit mintha félnék magamtól

Ha a vágásokat látom még szomorúbb leszek. Én vagyok a család fekete báránya aki semmiben nem jó. Nem okos, nem szép, nem tudja irányítani az érzéseit, gyűlöli magát, vagdossa a testét, éhezik. Annyira szeretnék 14 éves lenni mert annyira messze van annál az életkornál az a sötét és mihaszna jövő. Félek. Mindenkit elveszítek. Próbálok mosolyogni de nehéz. Túl nehéz mert közben rettentően szenvedek és nem tudom mit csináljak, hogy végre minden jobb legyen és végre megnyugodjon a lelkem. A vágástól jobban és rosszabbul leszek. Akire meg eddig számíthattam most magamra hagyott...

utálom magam

Mindenki olyan sovány és szép. Én is ilyen akarok lenni. Sokkal jobban érezném magam ha 40 kiló lennék vagy 45. Sokkal de sokkal jobban. Már fogytam 3 ruhaméretet de ez kevés. Még sokat kell. Nagyon, nagyon sokat! Holnaptól csak almát eszek és hozzá vizet. Úgy hamarabb fogok fogyni! Jobb lesz minden

Tegnap előtt előtt: Nem vágom meg magam holnap.
Tegnap előtt: Nem vágom meg magam holnap..
Tegnap: Nem vágom meg magam holnap...
Ma: Nem vágom meg magam holnap
És minden nap megvágom. Annyira gyötrelmesen érzem magam. És még rosszabbul ha meglátom a hegeket a combomon vagy a kezemen

Ki fog végre megszabadítani ettől a sok gyötrelemtől? Ki? És mikor?